2012. szeptember 17., hétfő

8+0

Most már nem írok minden nap, nagyjából azon túl, hogy hányingerem van, nem sok izgalomról tudok beszámolni. Már csak 2 hét, vágom ám a centit, sose jön el. Mondom ilyenkor mindig, de egyszerűen olyan eszméletlen sebességgel pörögnek a napok, főleg, hogy költözünk is, hogy csak kapkodom a fejem... A hányinger továbbra is megvan, néha jobb, néha rosszabb, néha már hányok is (szerencsére ez még csak egyszer fordult elő). Mellem továbbra is fáj, kenegetem, SebaMed-del, attól mintha jobb lenne. Viszont az eszméletlen hajhullásom abbamaradt. Nem megyünk el a Mutterpassért, úgy döntöttünk, mire benne lesznek a véreredmények, addigra már mehetek UH-ra. Mindenki lányra számol, kíváncsi leszek, bejön-e a sejtésük :) Én most igazán semmit nem érzek. Tényleg semmit. Gondolkoztam rajta, hogy lassan ki lehetne bontani az angel sound-ot, de rájöttem, hogy felesleges, úgysem hallanánk semmit. Csak idegesíteném magam is... Ezt a két hetet ki kell bírni, tetszik, nem tetszik. El akartam kezdeni újra futni, úgy volt, hogy ma reggel kezdem, erre tegnap meghúztam egy-egy izmot mind a két lábamban, szóval ma menni sem tudok, nem hogy futkorászni. Viszont kinéztem a kiságyat a kisebbnek, meg a testvérbabakocsit, már csak a kisebbiknek kell szépen növögetnie a pocban :) De amennyire rosszul vagyok, és nem a cukromtól (6,2-nél is ugyanúgy hánynom kell, mint 5,3-nál, vagy 7,4-nél), biztosra veszem, hogy minden rendben van pocakmanóval :)

3 megjegyzés:

  1. Szia:)
    A babaneten a 2013-ban babát szeretnénk posztban kommenteltem én is korábban (pamka), ott olvastam, hogy a cukor értékeiddel néha bajok vannak. Leírnád nekem, hogy mi a baj?
    Nekünk most lesz lombikunk, és sajna még pár hete kiderült, hogy picit felborult a cukor háztartásom:( általában a 60 perces értékeim a rosszak. Van, hogy 5,8, de előfordul a 6,5, 7,7 is. Az éhgyomrim 5 alatt szokott lenni.
    Előre is köszi:) Rita

    VálaszTörlés
  2. A 6,5 nem olyan rossz, a 7,7 már annyira nem jó, de szerintem még bőven belefér. 7-ig jó. Nekem 8-13-ig terjedt, még jó, hogy rendeződött, nem tudom, mitől lehetett... :S

    VálaszTörlés